Lassan, lassan, de a munka is beindult, sőt a túlóra is lassan mindennapos tény. Így nézelődni leginkább hétvégén van lehetőség, amit igyekszek minél jobban kihasználni. Ezt az is segíti, hogy 26.-a Hétfő itt szünnap mert ez a nap az itteniek aug. 20.-ája. :).
Ezt a jeles napot a projekt iroda is fontosnak tartja ezért össze is röffentették a csordát egy közös ebéd erejéig. Ez annyival különbözött az otthoni ritkaságba menő közös ebédtől, hogy volt bőven pizza ( hát igen, olcsó és senki nem reklamál, hogy nem szereti) plusz sör. Bor is, de az nem igen kötötte le az éhes, ingyen kajára ácsingózó tömeget. Sikerült jóllakatni magamat és két kis 0,375-ös söröcske is lecsúszott, így a péntek délután egy fajta túlélő showba ment át részemről. Végül is nehezen, de sikerrel megvívtam a csatát az álom ádáz seregei ellen.
Íme egy kép, az annyira már nem éhes és a "de jó péntek délben sört inni" fejet vágó magyar kontingensről (Amúgy Előd egy Barney Stinson abból a szempontból, hogy minden képen ugyanolyan fejet vág).
Mivel nem a tűzijáték nézés a fő cél ezért inkább Sydney-n kívüli tájak felfedezésére szenteltük ezt a hosszú hétvégét. (Habár az itteniek nagyon istenítik az Australia Day-t, amit igazából csak az elmúlt tíz évben kaptak fel ennyire.) Szóval a hétvége célja a Jervish Bay és környéke ami Sydney-től kb. 200km-re délre található. A múlthétből kiindulva most is csak minimális kutatást végeztem, hogy hova is megyünk. A szervezést Ibiszék végezték, ezúton is köszönet nekik.
Dokumentum filmesen fogalmazva: Utunk során először egy nagy buddhista templomot látogattunk meg, de csak azért mert ez Ausztrália legnagyobb ilyen irányú építménye, és mert pont útba esett. Elég nagy építmény és gyakorlatilag minden Buddháról szól, több ezer Buddha szobor van és vannak helységek melyeket nem tapétáznak, hanem kis Buddha szobrokkal raknak ki. Érdekes, hely, gyakorlatilag kiszakad az ember Ausztráliából.
Utána a nap fő programja jött, egy kis kenuzás a Kangoroo Valley-ben található Lake Yarrunga-án. Na, én életemben egyszer már kenuztam a Szigetközben, igaz akkor egy 3-személyes kenuban a 2-es motor szerepét töltöttem be. Ezzel már előnyben is voltam a többiekhez képest, így elvállaltam az egyik kenu kormányzását, azaz én ültem hátul. Mondjuk úgy, hogy az összhang és kormányzási képességek hiánya miatt, először nem igazán tudtunk egyenesen, célirányban haladni. Mentségemre szóljon, hogy itt, csak annyit mondtak el a kenut biztosító emberek, hogy a lapátot hogyan kell fogni, a többit old meg.
A folyó szerű tó, jellegénél fogva sokkal nyugodtabb volt, mint a Duna a Szigetközben, szerencsémre. A táj az teljesen más volt, a parton pedig, otthon terráriumban látott állatok sütkéreztek. Az indulási és érkezési rész ugyan az a kemping volt, ahol érkezésünkkor egy varánusz is tiszteletét tette. Ez a helyieknek is nagy szám lehet, mert fényképestül már rohantak is szegény állat felé, az meg a hirtelen jött népszerűség hatására fel a fára.
A kenus hely közvetlen közelében található a nagy sziget legrégibb függőhídja, ami eléggé belen mikor egy jól megpakolt kamion megy át rajta :)
Másnap, azaz Vasárnap már tényleg legurultunk Jervish Bay-ra, pontosabban „vitorlát bontva” kimentünk a nyílt oceánra egy kis delfin lesre.
Innen indultunk:
Ez kicsit arrébb készült:
A helyiek szerint a delfinek szeretik ezt az öblöt, mert viszonylag sekély a víz, így védve vannak az alulról támadó ragadozóktól és kaja is van bőven. A spontaneitás elvét követve kiválasztottunk egy „delfin lesre” szakosodott hajót. Miután kifutottunk a kapitány, hogy később nehogy megverjék a mérges utasok, finoman jelezte, hogy néha ám az is előfordul, hogy egy delfint se látunk… Ne, de nem így történt, sőt szerencsénk is volt mert pont arra a hajóra sikerült felszállni ami delfint is látott, nem is egyet. (Ez az információ a kapitány lehallgatva került a birtokunkba, ahogy a többi hajóval kommunikál. Nem alkalmaztunk semmi trükköt, egyszerűen csak hangosan beszélt :) ). Én meg egyszerűen pont jó helyen álltam a hajó orránál, mert pont alattam bukkant föl kétszer delfin, ahogy úszik a hajó előtt :). Erről nincs képi bizonyíték, úgy hogy aki elhiszi az elhiszi aki nem az meg nem.
Miután bakancslistán a „delfint látni”sor kihúzásra került irány a part, méghozzá az amelyik úgy hirdeti magát mint a legfehérebb homokú part a kontinensen. A frász tudja, hogy igaz-e, mindenesetre elég fehér volt:
A szállásra menet, szerencsés útirányt választva sikerült lencsvégre kapni egy pár kengurut is. Persze nem az út mellett, vagy valami erdei ösvény közelében, hanem egy kis település egyik félig felhagyott telkén...
...meg egy kicsit arrébb egy ház udvarában :)
Van abban valami, hogy ez a sziget egy rohadt nagy állatkert, hol emberek is élnek.
Hétfőre kicsit csapadékossá fordult az idő, habár reggel még nem esett így meg is látogattuk a 7 mile beach-et ami a nevéhez hűen 7 mérföld hosszú. Lehet nem volt strandoláshoz jó idő, de az oceán part így, egy másik arcát mutatva is szép. Nem volt tömeg, így egyfajta nyugodtság áradt a víz felől, jó volt hallgatni a hullámok moraját. Ezt sokáig lehetett volna élvezni, ha kicsit melegebb lett volna és az ember egyedül van, de e körülmények hiánya miatt inkább aktivizáltuk magunkat és ilyen képek készültek :)
A nap másik fő program ja a Kiama-i blowhole meglátogatása volt. Nem kell semmi rosszra gondolni, ez egy természetes képződmény, ahol az óceán vize dagálykor (és szél esetén) a következőt játssza. A hullámzás hatására a szikla fal alá kerülő víz más utat nem találván, bálnát utánozva felfelé a sziklában található lyukon át távozik. A képek remélem jól visszaadják, hogy mit is szerettem volna szavakkal megfogalmazni :).
Itt rengeteg érdekes közúti tábla van (legalább is számomra J). Itt mindenre felhívják, elsősorban az autósok figyelmét. Pl.: az úton nem mindjárt egy 50-es tábla van, hanem előtte egy másik tábla ami felhívja a tisztelt sofőr figyelmét, hogy „lassíts pajtás, mert lesz egy 50-es tábla”. Vagy a kanyarok előtt, az ajánlott kanyarbevételi sebesség. De a kedvencem a következő:
