Na szóval. Soha nem írtam még blogot, így nem tudom, hol kezdjem. Írok, amit jónak látok, max majd ásítva hagyjátok abba az olvasást.  

Az út, az szörnyen hossssszzzzúúúúú. Az idő eltolódás miatt 24 óra alatt kétszer hajnalodott. A Londonba tartó gépen nem terveztem alvást az 1óra 50 perces útra, amúgy is este hatkor még nem szoktam aludni. Eddig még nem voltam Európán kívül, másik kontinensen, jólvan, Ázsiában igen, ha beleszámítjuk, hogy Isztambulban átmentem a város ázsiai oldalára… A British Airways-es újság szerint Londonból messzebb nem mehettem volna, mint Sydney, közelében sincs egy úti cél se távolságban.  Az első átszállás és egyben utolsó átszállást kellett csak abszolválnom ahhoz, hogy az utam ne nőjön két napos magasságba :). Budapestről 20 perces késéssel indultunk, majd London felett repkedtünk 20 percet, mert a leszállópálya, hála az időjárásnak eléggé csúszós volt. Nem aggódtam, bő két órám volt az átszállásra. Leszálltunk, követtem az International change feliratot, fura volt, hogy egyedül csak én :D, nem jött utánam senki.

A terminál váltó buszra várva, találoztam egy magyar hölggyel aki szintén Ausztáliába tartott, de kissé nyugtalanabb volt… ő már kétszer lekéste az ekkor induló járatott… na ezzel én se lettem nyugodtabb. Azért mondtam, hogy nem fogjuk, mert itt vagyok és szerencsénk lesz :). Láss csodát, úgy át jutottunk a kapukon mint kés a vajon, a hölgy ámult is, hogy ennyire kevesen még sose voltak. A felszállás csúszott, a csúszós kifutó és a feltorlódott gépsereg miatt.

 A London – Sydney járat gépét nagyobbnak képzeltem, így is több közzel 300-an voltunk, de rohadt szűkös volt a hely… Nem tudom, hogy az emberek hogy vannak vele, de én szeretek kibámulni az ablakon, még sötétben is, főleg, ha nincs felső. Most nem volt, de a stewardes kétszer rám szólt, hogy ugyan húzzam már le a sötétítőt… A multimédiás cucc az rendben volt, a kaja is, csak valahogy álom nem jött a szememre, egyszerűen nem tudtam kényelmesen elhelyezkedni.

 Szingapúrban leszálltunk, felfrissítették a gépet, jól is esett a kis mozgás. A felén már túl vagyunk. Felszállás előtt meg is jegyezte a pilóta, hogy most már csak egy kellemes 7 és fél óra van hátra, azaz a rövidebb szakasz :). Aludni, most se sikerült sokat, sőt… de, legalább ismerkedtem ausztrál emberekkel akik mellettem ültek, rendesek voltak, mindennel megkínáltak. Beszélgetni is lehetett velük értelmesen. Megkérdezték, francia vagyok-e… mondtam, hogy nem, de ezek szerint még megvan az angolom francia akcentusa :).

Majd végül, Sydney idő szerint reggel 7-kor leszálltunk. Sikerült gyorsan kihámoznom magam a reptérről, lőni egy taxit is: irány a belváros. Fél óra alatt bent is voltunk, a belvárosban volt is dugó, de valahogy nem olyan pesti, nem tudom mi volt más, de majd rájövök. 

Íme egy kép, hogy merre is van a meló hely: