Eljött ez a nap is amikor már egy hónapja vagyok itt. A múlt héten elég szar idő volt hét közben (igen, ez relatív). Meg is jegyezték, hogy hogy lehet ilyen szar idő Januárban. Nekem, mint a föld másik feléről jött embernek ez a mondat kicsit fura volt :). A hét elég mozgalmas volt, mármint a munka után. Szerdán rendeztek egy vacsit a projekten dolgozóknak (mármint csak azoknak akik a mi cégünktől vannak itt). A hely elég pazar volt, névszerint a Killibirri Club, ahol a belépésnél ideiglenes tagságot kaptunk arra a napra. A pazarságot a kilátás adta, ugyanis a Harbour Bridge-et lehetett látni az ablakból totálban. A kaja finom volt, a sör se volt nagyon drága, hangulata is van, de inkább a sznobizmus lengte körül a helyet. Az egyik kolléga Sydney-i születésű, Melbourne-ben él, de itt is van egy lakása. Az oké, hogy a Clubnak milyen kilátása van, de az, hogy az ő „kis garzonjának” milyen az durva. Nem tudom, hogy milliomos családból származik-e, vagy nyert a lottóan, de olyan kilátása van az öbölre a mutatott képek szerint, hogy egyes szállodák meg irigyelhetik. Na, ő javasolta azt a helyet ahova pénteken este látogattunk el, de ne szaladjunk előre, mert előtte ott volt még a csütörtök este.

Csütörtök este más szempontből volt érdekes, hiszen akkor volt a State of Trance 700 pre-party-ja a Luna Parkban (ez még jobban a híd lábánál van), ahova volt jegyünk :). Nagy élmény volt annak a rádió shownak az élő felvételén részt venni, amit hetente szoktunk hallgatni munka közben, természtesen fülessel a többiek nyugalmának megőrzése érdekében :).

Pár nap és egy kis kitérő után, felfedeztük a kolléga által említett helyet. Ez nem más mint a Shangri La hotel 36. emeletén található Blu Bar, ami ingyen látogatható. Gondolom mindenki kitalálta, hogy a kilátás miatt oly közkedvelt ill. a tehetős embereknek pont ideális hely a rongyrázásra. Mi csak egy szimpla sörre ugrottunk fel, meg hogy az orcánkat az ablakhoz nyomva gyönyörködjünk a város esti fényeiben. Miközben a sört kerestük a koktél áradat között az itallapon azért feltünt egy igen csak drága koktél, ami a hely specialítása (a bárról lett elnevezve) és pontosan 10 000 ausztrál dollárba került (nem elütés, tényleg ennyi állt a lapon). Nem hiszem, hogy ez az örökélet széruma, és fogalmam sincs mit kevernek bele, de több mint valószínű, hogy aki ezt megfizeti az a lent álló luxus autók egyikével jött...

Ilyen a kilátás este, bénán fotózva :)

Szombati nap már a hagyományosnak nevethető biciklizéssel telt (ez volt a második, így már hagyomány :D ). Az útvonal megtervezésével nem pazaroltuk az időt, csak a célt választottuk ki, azaz valahol a Bondi Beach környékét.

A mai nap is tartogatott érdekes látnivalókat, ezeket kép formájában meg is örökítettem (na jó, nem mindet).

Fasor

Tó a város közepén

Tó, lakó közösséggel :)

Temető, kilátással a Bondi Beach közelében

Ezt úgy találtuk, hogy „vágjunk át arra mert lehet rövidebb”, de kis utca végén ez a látvány fogadott minket.

Itt más értelmet nyer, a „laktanya” mellett lakni :).

Mivel nem volt kedvünk tömegközlekedéssel visszamenni ezért a Harbour Bridgen tekertünk át az öböl túloldalára. A híd 3km hosszú és olyan mintha, egy hosszú börtön udvaron menne az ember, mert bicikli út mindkét oldalán magas, az ember feje fölé ívelő korlát van, megnehezítve az ugró hajlamúak dolgát J. A híd túloldalán meg egy komplett „csináld magad” bicikli szerviz van J.

A vasárnapi nap, kipihenve a tekerés fáradalmait, egy kis lazítással járt, pontosabban kimentünk a Coogee Beachre, ahol már 11-kor kilehetett tenni a megtelt táblát. A következő pár órát nem részletezem, mert tudom, hogy otthon hideg és hó van :). Maradjunk annyiban, hogy haza fele menet betértünk, egy pizzázóba, ahol az ételre várva észrevettük, hogy a személyzet kétharmada magyar. Meg is lepődtek, mikor a plusz sört magyarul kértük, hirtelen nem is esett le nekik, milyen nyelven beszéltünk :).