Hát igen, már eltelt egy hét :)

A közlekedés itt picit máshogy működik, azon túl, hogy ők (is) a rossz oldalon vezetnek :). Szóval itt a piros villog nem a zöld, figyelmeztetve a gyalogosokat. Na, de nem is ez az érdekes, hanem, hogy itt nincs 2heti, havi, stb. bérlet. Itt van egy kártya, amire annyi pénzt töltesz fel amennyit akarsz és azt kell csippantgatni. Egy 12 megállónyi út busszal az kb. 3 dollár. Viszont vasárnap akárhova, akármivel megy az ember maximum csak 2,5 dollárt fizet. Ez tök jó, mert így a város felfedezhető a helyi BKV-val, bagóért :). Így el is mentem az egyik kollégával Watson Bay-re szétnézni. Mivel Sydney egy nagy öbölben van ezért a leggyorsabb módja a városban való utazásnak, persze ha mód van rá, a ferry,azaz a komphajó, de nevezhetnénk vízi busznak is. Több fajta van, mi ilyen sportautó szerűvel mentünk ami hű volt a kinézetéhez mert ezek aztán csak úgy süvítenek a vízen. Az ember csak azt veszi észre, hogy ez még mindig gyorsul, még mindig :).

Azért itt (is) meg kell fizetni, ha az ember jó kilátású lakást szeretne, nem is kicsit.

Itt például Ausztrália miniszterelnökének a szomszédjai lehetünk (a félsziget végén a zöld susnyába van a háza), vagy ha picit arrébb veszünk lakást, akkor csak annyit mondhatunk el, hogy vele egy utcában lakunk. Igaz, hogy a főváros nem Sydney, de Canberra annyira unalmas a helyiek szerint, hogy mikor a parlament „nem üzemel” az elnök Sydneyben található otthon. Hiába a nem mindennapi szomszédság, de mégse ez a legdrágább hely, hanem ez a kis félsziget:

Itt nem álltunk meg, mert sok látni való nincs, pontosabban innen van látnivaló. Hogy miért is ez a legdrágább azt a következő kép fogja elárulni…

… hát ezért. Felkelsz reggel, oda sétálsz a terasz ajtóhoz és megnézed megvan-e még az operaház a Harbour Bridge-dzsel :)

A Watson bay-re nem pazarolok sok karaktereket, az elhelyezkedése mondjuk nem rossz, de nekem nem igazán jött be. A kilátás szép a városra, rendben is van a környék, de nagyjából ennyi.

Sydney legrégibb negyede a „The Rocks” a Harbour Bridge lábánál. A Harbour Bidge maga meg ér egy pár oldalt ezért, talán jobb ha a google-t választják az érdeklődők. Én csak annyit mondok (kicsit elfogultan mint építőmérnök), hogy lenyűgöző. Ez a híd tényleg óriási, nem csak nagynak tűnik, hanem az is.

Ebben a negyedben találhatóak a legrégebbi ausztrál épületek is, így a kocsmák azzal versengenek, hogy melyik a legrégebbi. E komoly kérdésnek utána kellett járni, így csak sikerült betévedni pár vendéglátóhelységbe.

Ez a kép a Lord Nelson Hotel kocsmájában készült. Szépen berendezett kis hely egyedül a sarokban lévő lcd TV log ki az összhangból. Amúgy a söreik nem rosszak, kicsit hajaznak az angol sörökre ízben, de mit is várjunk egy olyan országtól, ami 110 éve még gyarmat volt :). Mondjuk annak jó nagy. Azért hősiesen sikerült meglátogatni egy pár helyet és megkóstolni az itt sör névvel ellátott nedűket.

Csak a városnézés kedvéért, és mert hajózni milyen jó, a haza fele utat is vízen tettük meg. Finoman fogalmazva se ez volt a legrövidebb út, amit egy percig se bántam, mert a város este is szép. Ezt a következő képek kellően be is fogják bizonyítani, max. a fotóst lehet sydney :D.

2. nap meló után kinti ismerősök elvittek egy kicsit várost nézni. Fura még nekem ez a sok torony épület. Mondjuk, az idő itt másként számolódik, mert az ausztrálok a 40 éves épületet már öregnek mondják. Ha jobban bele gondolok nálunk, 40 éve kezdett virágozni a panel program...

Na hova megy először a messzi földről érkezett turista, naná, hogy az operaházhoz :). Az oda vezető út is szép volt, végig parkok mentén. Be is tettük a lábunkat a botanikus kertbe, pont záráskor. 200m megtétele után ki is terelt minket a golf autóval közlekedő parkőr.

Van minden féle repülő szerzet itt ami otthon inkább kalitkában van vagy állatkertben. Verebet azt nem látni, lehet nekik az lenne az egzotikum :).

Azért azt nem mondom, hogy mindennapos látvány ez :).

A kajával még nem jutottam dűlőre. Nem is milyenségével, minőségével van gond, hanem a mennyiségével. 20 AUD egy kis adag főétel, ami nem nagyon elég. Valószínű ez azért is van, mert a városközpont nem olcsó hely, a helyieknek meg ez megszokott. Ibiszék szerint rossz helyen próbálkoztam, egy kis sétával olcsóbb helyet is lehet találni.  Útközben be is estünk egy koreai kajádába, ami jobb volt mire számítottam és végre jól is laktam J. Itt 3-an fizettünk annyit, kiszolgálással, étlapból rendeléssel, mint nekem 3 napi ebédem… ahol sorba állok a pultnál egy szendvicsért.

A szerdai nap tanulsága: kell találni egy közértet, azaz helyi CBA-t. Ez sikerült is egy reggeli kocogással egybekötve :). Ja, itt már reggel 6-kor gatyarohasztó meleg van, oké, csak 25 fok, meg pára. Mondjuk az esti városnézésnél meg elég hűvösnek tűnt az idő. Ha bele gondolok, hogy otthon 0 vagy -10 van, az itteni hideg/meleg taglalását be is fejezem mielőtt mindenki egy még melegebb éghajlatra küldene :).

És ez nem photoshop!. Konkrétan ebédelni menet volt fent az égen. Mondanám, hogy én rendeltem, hogy meghódítsam egy hölgy szívét, de ez 0%-ban fedné a valóságot. Azért ötletes :).

Szombaton sikerült eljutni a tengeróceán partra. Hát, nekem leesett az állam. Ilyet még nem láttam, csak filmekben. Szépen kialakított part, rengeteg „Mitch Buchannon”-nel, azaz életmentővel. Nagyon vigyáznak az emberekre. Itt is vannak „rockpool”-ok amik gyakorlatilag az óceán egy el/lekerített kis része, egy kicsit magasabban van a védőfal mint az óceán szintje, így a hullámzásból befolyó víz táplálja. Itt tényleg van ereje a napnak. Az idő felhős volt, 50+-os naptejjel kentem magam, de a lábfejem így is leéget, igaz azt csak egyszer kentem :).

Ez itt a kertpart:

Itt egy pár kép a téma és sorrendiség igény nélkül.

Erre járok dolgozni:

Sydney, az operháztól visszanézve:

Egy park:

Az a híres híd :)

Na szóval. Soha nem írtam még blogot, így nem tudom, hol kezdjem. Írok, amit jónak látok, max majd ásítva hagyjátok abba az olvasást.  

Az út, az szörnyen hossssszzzzúúúúú. Az idő eltolódás miatt 24 óra alatt kétszer hajnalodott. A Londonba tartó gépen nem terveztem alvást az 1óra 50 perces útra, amúgy is este hatkor még nem szoktam aludni. Eddig még nem voltam Európán kívül, másik kontinensen, jólvan, Ázsiában igen, ha beleszámítjuk, hogy Isztambulban átmentem a város ázsiai oldalára… A British Airways-es újság szerint Londonból messzebb nem mehettem volna, mint Sydney, közelében sincs egy úti cél se távolságban.  Az első átszállás és egyben utolsó átszállást kellett csak abszolválnom ahhoz, hogy az utam ne nőjön két napos magasságba :). Budapestről 20 perces késéssel indultunk, majd London felett repkedtünk 20 percet, mert a leszállópálya, hála az időjárásnak eléggé csúszós volt. Nem aggódtam, bő két órám volt az átszállásra. Leszálltunk, követtem az International change feliratot, fura volt, hogy egyedül csak én :D, nem jött utánam senki.

A terminál váltó buszra várva, találoztam egy magyar hölggyel aki szintén Ausztáliába tartott, de kissé nyugtalanabb volt… ő már kétszer lekéste az ekkor induló járatott… na ezzel én se lettem nyugodtabb. Azért mondtam, hogy nem fogjuk, mert itt vagyok és szerencsénk lesz :). Láss csodát, úgy át jutottunk a kapukon mint kés a vajon, a hölgy ámult is, hogy ennyire kevesen még sose voltak. A felszállás csúszott, a csúszós kifutó és a feltorlódott gépsereg miatt.

 A London – Sydney járat gépét nagyobbnak képzeltem, így is több közzel 300-an voltunk, de rohadt szűkös volt a hely… Nem tudom, hogy az emberek hogy vannak vele, de én szeretek kibámulni az ablakon, még sötétben is, főleg, ha nincs felső. Most nem volt, de a stewardes kétszer rám szólt, hogy ugyan húzzam már le a sötétítőt… A multimédiás cucc az rendben volt, a kaja is, csak valahogy álom nem jött a szememre, egyszerűen nem tudtam kényelmesen elhelyezkedni.

 Szingapúrban leszálltunk, felfrissítették a gépet, jól is esett a kis mozgás. A felén már túl vagyunk. Felszállás előtt meg is jegyezte a pilóta, hogy most már csak egy kellemes 7 és fél óra van hátra, azaz a rövidebb szakasz :). Aludni, most se sikerült sokat, sőt… de, legalább ismerkedtem ausztrál emberekkel akik mellettem ültek, rendesek voltak, mindennel megkínáltak. Beszélgetni is lehetett velük értelmesen. Megkérdezték, francia vagyok-e… mondtam, hogy nem, de ezek szerint még megvan az angolom francia akcentusa :).

Majd végül, Sydney idő szerint reggel 7-kor leszálltunk. Sikerült gyorsan kihámoznom magam a reptérről, lőni egy taxit is: irány a belváros. Fél óra alatt bent is voltunk, a belvárosban volt is dugó, de valahogy nem olyan pesti, nem tudom mi volt más, de majd rájövök. 

Íme egy kép, hogy merre is van a meló hely: